KEZDETEK

FRANCESCO CASTIGLIONE, vadászképfestő a XVII. század vége felé két tipikus dalmatát ábrázol a „Vadászkutyák és gazdáik” c. festményén. Az egyik különösen szemrevaló, írja Stebel 1905-ben, mely a mai napig megállná a helyét. STEBEL szerint „ez megdönthetetlenül szilárd bizonyítéka annak, hogy a dalmata eredetileg hajtóvadászatokon alkalmazott falkaeb vagy vizsla volt, szülőföldje pedig Itália.” ALFRED és ESMERALDA TREEN az 1980-ban kiadott, egyik legszínvonalasabb, dalmatákról szóló könyvben szintén a Földközi tenger térségét jelölik meg a dalmata őshazájának. Mükénéi ásatások során előkerült műalkotások is erre utalnak (Kr. e. II. évezred). A Türniában talált freskón, valamint Kr. e. 1660 táján keletkezett terrakotta szobrocskán szintén pöttyös ebeket láthatunk. A Földközi-tenger térségére utal Dr. CAJUS XVI. században íródott levele is, melyben beszámol pöttyös kutyákról, melyet „GALLICAN”-nak neveztek. Más források szerint 1556-ban „bengáli kutya” elnevezéssel fehér alapon fekete pöttyös kutya érkezett Cadíz-ba Indiából. 1840-ben Hamilton SMITH ezredes a dalmata indiai származásának elméletét írta le. E teória hirdetői azt mondják, hogy a kutyát a korai középkorban Észak-Indiából cigányok hozták magukkal Európába. BUFFON francia természetfilozófus ír bizonyos hintókisérő dán dogokról. De bizonyosan nem a hatalmas termetű dogokat érti rajtuk, hanem a dalmát ebeket, melyek akkor már Franciaországban és Angliában tömegesen szolgáltak mint „kocsikísérő kutyák”.

VAJON DALMÁCIA AZ ŐSHAZÁJUK?

Dr. RATIMIR ORBÁN szerint az ó-egyiptomi foltos kutyákat kell kiinduló pontnak tekinteni, melyek a Nílus mellől kerültek Közel -Keletre, majd Törökországba és Görögországba és innen az Adriai tengerpartra: Dalmáciába.

Innen kapta a nevét is: DALMATA.

Itt tenyésztették ki a mai nemesített változatát. Dalmáciából a régi Raguzai Köztársaság (Dubrovnik) hajósai vitték magukkal a Földközi-tenger egész térségébe. Majd a velenceiek Korzika Szigetére, Spanyolországba, Franciaországba, majd Angliába, ahol 1792-ben BEWICK tesz róluk említést első ízben. Dr. RATIMIR ORBÁN számtalan magyarázattal szolgál a fentiekben leírtakra, annak minden pontját és részletét a hajdani Dalmát Királysághoz és Dalmáciához igazítva.

Ennek ellenére a fajta származására vonatkozóan nehéz biztos megállapítást tenni. A XX. század elejére az akkori Jugoszlávia területéről ez a fajta kiveszett. A II. világháború után az ott található dalmaták egytől-egyig Angliából importált kutyák leszármazottjai. Dr. ORBÁN precíz, dokumentált fejtegetései igen meggyőzőek, de azt hiszem örökké nyitott kérdés marad, hogy a hajdani Balkán-félszigeten élő foltos kutyáknak van-e valami közük a mai dalmatákhoz?!

ALKALMASSÁGA

BEWICK (angol) a következőket állítja a dalmatákról: rossz a szimatuk, ezért nyúlvadászatra alkalmatlanok, viszont igen sokat láthatunk belőle a nemesi házaknál elegáns hintókísérőként szolgálni.  Sokfelé elterjedt, hogy buta kutya. Az alaptalan vélekedés nyílván abból fakadt, hogy a dalmata rendszerint az istállóban a lovak között tartózkodott, és nem került közelebbi kapcsolatba a gazdájával. W. TALPIN (1803) úgy látja, hogy a dalmata életének értelme és célja mindössze annyi, hogy az „istálló ékessége legyen”. H. SMITH szerint pedig: „megjelenése a vizslák közé sorolja, csinossága, eleganciája és szépséges szőrmintázata felülmúlhatatlan, de mivel nincs jó szimata és nem is igen okos, a helye az istállóban van.” Angliában sohasem használták vadászkutyaként. Viszont rendkívüli módon vonzódik a lovakhoz, és nagy ügyességet mutat a hintók kísérőjeként. Ahhoz, hogy a kocsi tengelye alatt fusson, hozzá kellett idomítani a kutyát. A kiképzés már 6 hónaposan kezdődött. A rossz kocsikísérő magatartás lehet általános testi gyengeség, vagy alkalmatlanság. „A fajtastandard kötelessége az, hogy ezt az alkati gyengeséget súlyos hibaként rója föl és diszkvalifikálja az ilyen kutyákat.” 1912-ben országúti versenyeket (road trial) rendeztek Amerikában a dalmatáknak. A fiatal kutyáknak 15 mérföldet (24 km), a felnőtt kutyáknak 25 mérföldet (40 km) kellett megtenni. Kitartásukat pontozták, és azt is, hogy mennyire kifogástalanul szaladtak a fogatok alatt. A korabeli tűzoltók lovaskocsival vonultak „munkára”. Csak egy lépés és máris volt a tűzoltók istállójában dalmata. Szolgálat teljesítés közben harsány csaholással vágtatott a lovak előtt a szép pöttyös kutya, így bevált, mint korabeli sziréna. New Yorkban történt, hogy egy tűzoltókapitány maga is dalmata tenyésztő, szerencsehozó díszkutyaként dalmatákkal látta el a város tűzrendészeti állomásait. Az egyik ilyen szuka BESSIE OF THE ENGINE COMPANY NO. 39 1910-ben Westminster kiállításon is részt vett, és második helyet ért el. 1900-tól fokozatosan gépesítették a New York-i tűzoltóságot, de a dalmaták a mai napig is sok helyen az autókon robognak a veszélyes színhelyekre. Mexikóban és Észak-Amerikában mostanában is megtalálhatók a tűzoltóságnál.

FAJTATISZTA KUTYA

1890-ben megalakult az első dalmata club. Fajtastandardjét is akkor szövegezték meg, melyet azután a Kennel Club jóvá hagyott. Azóta az egész világon egységesen az apróra kidolgozott standard alapján folyik a tenyésztés. Bár kiállításokon már 1865-től szerepeltek a dalmaták, még a clubalakítás előtt, azonban az automobilok térhódításával a hintókísérő kutyák szolgálati ideje óhatatlanul lejárt, és a dalmaták állománya kicsire csökkent. 1920-ban Londonban a Kristálypalotában rendezett kiállításon jelent meg egy dalmata Tíz év múlva a Southern Dalmatian Club kiállításán már 458 dalmata szerepelt. 1969-ben már 2916 születést törzskönyveztek. A dalmaták tenyésztésében úgy elméletileg, mint gyakorlatilag nagyon sokat köszönhetünk Angliának! Hogy a fajta fennmaradt, az angol tenyésztők érdeme. Jelenlegi formáját is ők rögzítették. Ezzel egy időben fokozatosan beindult a tenyésztés a Benelux államokban, Skandináviában, Németországban és Svájcban. Mindenhol angol import egyedekkel. 1979-ben Bernben Dr. Ratimir Orbán által összegyűjtött dokumentumok és írásos bizonyítékok alapján az F.C. I. (Nemzetközi Kynológiai Szövetség) úgy döntött, hogy az akkori Jugoszlávia igényt tarthat a fajtagazdaságra. Azt meg is kapta, mint származási ország, azzal a kikötéssel, hogy az angol standard marad érvényben. Napjainkban az országhatárok változásával a dalmata is horvát fajtává módosult, az angol standard változatlanul hagyásával.

1948-ban került az első tenyészpár Magyarországra, olimpiai bajnoknőnk Elek Ilona tulajdonában. ő nem sokáig foglalkozott a fajta tenyésztésével, és ezután sok-sok évet kellett várni míg Ausztriából megérkezett az első import szuka (AFRA vom KAROLUSKREUZ), majd 3 év múlva az első import kan Angliából (Mr. GOLLYWOOG OF HOLMBURYHILL). Velük kezdődött meg igazán a minőségi hazai tenyésztés. Walt Disney „101 kiskutya” c. rajzfilmje egy csapásra világszerte óriási divattá, hóborttá, gyerekek kedvencévé tette ezt a fajtát. Sajnos ez nagyon hátrányosan érintette a fajtát, az állomány erősen felhígult. Hosszú évek komoly tenyésztői munkája kellene ahhoz, hogy újra minőségről tudjunk beszélni Magyarországon.

A dalmata elég szapora fajta. Nem ritka a 10 feletti kölyök születése, ez valószínűleg azért van, mert nagyon sok a hibalehetőség. A kölyköknek hófehéren kell születniük. Amelyik nem hófehér: hibás!

Mire számíthat, aki hazavisz egy dalmata kölyköt?

Éber, intelligens, ügyes, játékos kedvű, örökké kíváncsi, bármennyi mozgásra, futásra azonnal kész, okos, könnyen alkalmazkodó, de hajlamos az önfejűségre, ha észreveszi, hogy a gazdi nem elég határozott. Minden engedékenységet azonnal kihasznál és megjegyez. Jelzi az idegen jövetelét, de jóindulatú, barátságos. A gyerekeket szereti, gazdájához ragaszkodó, néha már túlzott is a kedvessége. Mozgásigénye hatalmas, de ha lakásban tartják szívesen lustálkodik a melegben. Nagyon szereti a meleget, de a rideg, kinti, télen 5-12 fok közötti tartást is megszokja. Nagyon szeret a gazdája körül lenni, tulajdonképpen ha tehetné, követné szabad mozgásban egész nap. Rendkívül étkes, hihetetlen dolgokra képes, ha egymás után  2-3 -szor kap vacsorát, nyugodtan elfogyasztja. Ezért hízásra hajlamos. Fehér alapszíne miatt a szőre és a bőre kicsit kényes, figyelni kell a táplálék összeállítására, a bolha allergiára és egyéb bőrbántalmakra, valamint arra, hogy ne feküdjön a kutya túl kemény érdes felületen, mert a végtagokon egyébként is rövidebb szőre sérülékeny.

Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy ideális családtagot kap, aki dalmatát vesz. Mozgékonysága és ügyessége miatt manapság egyre többször látni agility (ügyességi-gyorsasági) versenyek résztvevőjeként.

Szépsége, eleganciája pedig mindenhol feltűnik.

 Csekő Gyula